JÁSZBERÉNYI TAMÁS EV

1. BEVEZETÉS
Jászberényi Tamás EV (továbbiakban Jászberényi Tamás EV, szolgáltató, adatkezelő, Szolgáltató),
mint adatkezelő, magára nézve kötelezőnek ismeri el jelen jogi közlemény tartalmát.
Az adatkezelő kötelezettséget vállal arra, hogy tevékenységével kapcsolatos minden adatkezelés
megfelel a jelen szabályzatban és a hatályos jogszabályokban meghatározott elvárásoknak.
A Jászberényi Tamás EV a http://www.misztikusmexico.hu/ weboldal üzemeltetője.
A Szolgáltató fenntartja magának a jogot jelen tájékoztató bármikori megváltoztatására.
Természetesen az esetleges változásokról kellő időben értesíti közönségét.
A Szolgáltató elkötelezett ügyfelei és partnerei személyes adatainak védelmében, kiemelten
fontosnak tartja ügyfelei információs önrendelkezési jogának tiszteletben tartását. Az Adatkezelő a
személyes adatokat bizalmasan kezeli, és megtesz minden olyan biztonsági, technikai és szervezési
intézkedést, mely az adatok biztonságát garantálja.
A Szolgáltató az alábbiakban ismerteti adatkezelési elveit, bemutatja azokat az elvárásokat, melyeket
saját magával, mint adatkezelővel szemben megfogalmazott, és betart. Adatkezelési alapelvei
összhangban vannak az adatvédelemmel kapcsolatos hatályos jogszabályokkal, így különösen az
alábbiakkal:
● 2011. évi CXII. törvény – az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról;
● 2013. évi V. törvény – a Polgári Törvénykönyvről (Ptk.);
● 2000. évi C. törvény – a számvitelről (Számv. tv.);
● 2008. évi XLVIII. törvény– a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes
korlátairól (Grt.).
● 2001. évi CVIII. törvény (Ekertv.)- az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az
információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről;
● Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendelete (2016. április 27.)– a
természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és
az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről
(általános adatvédelmi rendelet, a továbbiakban: „GDPR”)
2. DEFINICIÓK
● érintett: bármely meghatározott, személyes adat alapján azonosított vagy– közvetlenül vagy
közvetve – azonosítható természetes személy;
● személyes adat: az érintettel kapcsolatba hozható adat– különösen az érintett neve,
azonosító jele, valamint egy vagy több fizikai, fiziológiai, mentális, gazdasági, kulturális vagy
szociális azonosságára jellemző ismeret–, valamint az abból levonható, az érintettre
vonatkozó következtetés;
● hozzájárulás: az érintett kívánságának önkéntes és határozott kinyilvánítása, amely megfelelő
tájékoztatáson alapul, és amellyel félreérthetetlen beleegyezését adja a rá vonatkozó
személyes adatok – teljes körű vagy egyes műveletekre kiterjedő – kezeléséhez;
● adatkezelő: az a természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező
szervezet, aki vagy amely önállóan vagy másokkal együtt az adatok kezelésének célját
meghatározza, az adatkezelésre (beleértve a felhasznált eszközt) vonatkozó döntéseket
meghozza és végrehajtja, vagy az adatfeldolgozóval végrehajtatja;
● adatkezelés: az alkalmazott eljárástól függetlenül az adatokon végzett bármely művelet vagy
a műveletek összessége, így különösen gyűjtése, felvétele, rögzítése, rendszerezése,
tárolása, megváltoztatása, felhasználása, lekérdezése, továbbítása, nyilvánosságra hozatala,
összehangolása vagy összekapcsolása, zárolása, törlése és megsemmisítése, valamint az
adatok további felhasználásának megakadályozása, fénykép-, hang- vagy képfelvétel
készítése, valamint a személy azonosítására alkalmas fizikai jellemzők (pl. ujj- vagy
tenyérnyomat, DNS-minta, íriszkép) rögzítése;
● adattovábbítás: az adat meghatározott harmadik személy számára történő hozzáférhetővé
tétele;
● nyilvánosságra hozatal: az adatot bárki számára történő hozzáférhetővé tétele;
● adattörlés: az adatok felismerhetetlenné tétele oly módon, hogy a helyreállításuk többé nem
lehetséges;
● adatfeldolgozás: az adatkezelési műveletekhez kapcsolódó technikai feladatok elvégzése,
függetlenül a műveletek végrehajtásához alkalmazott módszertől és eszköztől, valamint az
alkalmazás helyétől, feltéve hogy a technikai feladatot az adatokon végzik;
● adatfeldolgozó: az a természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem
rendelkező szervezet, aki, vagy amely szerződés alapján- beleértve a jogszabály
rendelkezése alapján kötött szerződést is – az adatok feldolgozását végzi.
3. CÉGADATOK
Cégünk adatai, elérhetőségei a következők:
Név:
Levelezési cím:
Adószám:
Telefonszám:
E-mail:
Adatkezelő képviselője:
Jászberényi Tamás EV
2000 Szentendre, Vasvári Pál u. 76.
75100717-1-33
+36 30 99 33 166
ja***************@***il.com
Jászberényi Tamás
4. A SZEMÉLYES ADATOK KÖRE, AZ ADATKEZELÉS CÉLJA, JOGCÍME ÉS IDŐTARTAMA
Az egyes adatkezeléseinkkel kapcsolatban a következő tájékoztatásokat adjuk.
4.1. Ajánlatkérés, érdeklődés közvetlen megkereséssel
Az érdeklődőknek lehetősége van Szolgáltató felé közvetlen megkeresést tenni a Szolgáltató címére
küldött elektronikus levélben, ill. telefonos megkereséssel.
Az adatkezelés célja:
Kapcsolattartás az érintett, valamint Szolgáltató közötti kommunikáció előmozdítása és a minél
szorosabb és hatékonyabb együttműködés érdekében.
Az adatkezelés jogalapja: jogos érdek – GDPR 6. cikk (1) bekezdés f) pont
A kezelt személyes adatok köre: Ajánlatkérő/Kapcsolattartó neve; e-mail címe, telefonszáma ill. az
érintetett által megadott egyéb információk
Az adatkezelés időtartama: az ajánlat érvényességi idejét követő 2 évig ill. az érintett tiltakozásáig
Személyes adatok címzettjei: A megismert adatokat az adatkezelő a 7. pontban megjelölt
adatfeldolgozó(k) és a meghatározott adatkezelő(k) kivételével harmadik félnek nem adja át. A
rögzített adatokat csak az Adatkezelő (k) alkalmazottai, és az adatfeldolgozó(k) kijelölt kollégái
ismerhetik meg.
A jogos érdek megjelölése: Szolgáltató jogos érdeke az érintett adatainak kezelése- közvetlen
üzletszerzés
Az adatkezeléssel érintettek köre:
A Szolgáltató szolgáltatásaival kapcsolatosan közvetlenül (Pl: e-mailben, telefonon) érdeklődő
partnerek, érintettek. Az átadott műszaki rajzdokumentáción szereplő érintettek.
Adattovábbítás:
A Szolgáltató az utazásszervezést végző partnerei számára az ajánlatadáshoz szükséges adatokat
továbbítja.
Ha a továbbítás harmadik országba történik, akkor az adattovábbítás az Adatkezelő és valamely más
természetes vagy jogi személy közötti, az érintett érdekét szolgáló szerződés megkötéséhez vagy
teljesítéséhez szükséges.
Az adatok jelenleg a következő adatfeldolgozóknak kerülnek továbbításra:
Jetwing Hungary Utazási és Kereskedelmi Kft.
7400 Kaposvár, Fő u. 53.
Engedélyszám: U-000387
Tel: 06-30/999-4646
in**@*****ng.hu
Adattovábbítási nyilatkozat:
Az általam kezdeményezett utazási ajánlatkérés/érdeklődés/ megrendelés során elfogadom, hogy az
adatkezelő adatbázisában tárolt személyes adataim átadásra kerüljenek az utazásszervező szervezet
mint, adatkezelő részére.
A továbbított adatok köre:
Ajánlatkérő/Kapcsolattartó neve; e-mail címe, telefonszáma ill. az érintetett által megadott egyéb
információk
Az adattovábbítás jogalapja: jogos érdek – közvetlen üzletszerzés
4.2. Ajánlatkérés, érdeklődés a weboldalon keresztül (www.misztikusutazasok.hu)
A szolgáltató lehetőséget biztosít arra, hogy elektronikus úton ajánlatot kérjenek az érintettek.
Az adatkezelés célja:
Kapcsolattartás az érintett, valamint Szolgáltató közötti kommunikáció előmozdítása és a minél
szorosabb és hatékonyabb együttműködés érdekében.
Az adatkezelés jogalapja: az érintett önkéntes hozzájárulása GDPR 6. cikk (1) bekezdés a) pont
A kezelt személyes adatok köre: érdeklődő neve (keresztnév, vezetéknév); e-mail címe,
telefonszáma ill. az érintetett által megadott egyéb információk
Az adatkezelés időtartama: az ajánlat érvényességi idejét követő 2 évig ill. a hozzájárulás
visszavonásáig
Személyes adatok címzettjei: A megismert adatokat az adatkezelő a 7. pontban megjelölt
adatfeldolgozó(k) kivételével harmadik félnek nem adja át. A rögzített adatokat csak az Adatkezelő (k)
alkalmazottai és az adatfeldolgozó(k) kijelölt kollégái ismerhetik meg.
Az adatkezeléssel érintettek köre:
A Szolgáltató szolgáltatásaival, termékeivel kapcsolatosan a weboldalon keresztül érdeklődő
partnerek, érintettek
Adattovábbítás:
A Szolgáltató az utazásszervezést végző partnerei számára az ajánlatadáshoz szükséges adatokat
továbbítja.
Ha a továbbítás harmadik országba történik, akkor az adattovábbítás az Adatkezelő és valamely más
természetes vagy jogi személy közötti, az érintett érdekét szolgáló szerződés megkötéséhez vagy
teljesítéséhez szükséges.
Az adatok jelenleg a következő adatfeldolgozóknak kerülnek továbbításra:
Jetwing Hungary Utazási és Kereskedelmi Kft.
7400 Kaposvár, Fő u. 53.
Engedélyszám: U-000387
Tel: 06-30/999-4646
in**@*****ng.hu
Adattovábbítási nyilatkozat:
Az általam kezdeményezett utazási ajánlatkérés/érdeklődés/ megrendelés során elfogadom, hogy az
adatkezelő adatbázisában tárolt személyes adataim átadásra kerüljenek az utazásszervező szervezet
mint, adatkezelő részére.
A továbbított adatok köre:
Ajánlatkérő/Kapcsolattartó neve; e-mail címe, telefonszáma ill. az érintetett által megadott egyéb
információk
Az adattovábbítás jogalapja: jogos érdek – közvetlen üzletszerzés
Az adattovábbítás jogalapja: az érintett hozzájárulása
4.3. Ajánlatkérés, utókövetésével összefüggő adatkezelés
Az adatkezelés célja: az adatkezelő jogos érdeke az ajánlati érvényességi időt meghaladóan az
érinetet adatainak nyilvántartása közvetlen üzletszerzés céljából
Az adatkezelés jogalapja: adatkezelő jogos érdeke, GDPR 6. cikk (1) bekezdés f) pont,
A kezelt személyes adatok köre: Kapcsolattartó vezetéknév és keresztnév; telefonszám; e-mail cím
Személyes adatok címzettjei: A megismert adatokat az adatkezelő a 7. pontban megjelölt
adatfeldolgozó(k) kivételével harmadik félnek nem adja át. A rögzített adatokat csak az Adatkezelő
alkalmazottai és az adatfeldolgozó(k) kijelölt kollégái ismerhetik meg.
Az adatkezelés időtartama: az ajánlat érvényességi idejét követő 3 évig ill. az érintett tiltakozásáig
A jogos érdek megjelölése:
A partnerekkel, ajánlatkérőkkel üzleti kapcsolatok kialakítása, pontos információ, tájékoztatás az
érintettek felé. A Szolgáltató jogos érdeke az érintett adatainak kezelése- közvetlen üzletszerzés
Az adatkezeléssel érintettek köre:
A Szolgáltató által korábban kiadott ajánlatok címezettjei ill. benne szereplő kapcsolattartó(k).
4.4. Ügyfélkapcsolattartás
Az adatkezelés célja: partnerek azonosítása, a többi partnertől vagy projekt résztvevőtől való
megkülönböztetése, kapcsolattartás,
Az adatkezelés jogalapja: adatkezelő jogos érdeke, GDPR 6. cikk (1) bekezdés f) pont,
Akezelt személyes adatok köre: Kapcsolattartó vezetéknév és keresztnév; telefonszám; e-mail cím,
az érintett által megadott egyéb információk
Az adatkezelés időtartama: az érintett tiltakozásáig
Személyes adatok címzettjei: A megismert adatokat az adatkezelő a 7. pontban megjelölt
adatfeldolgozó(k) kivételével harmadik félnek nem adja át. A rögzített adatokat csak az Adatkezelő
alkalmazottai és az adatfeldolgozó(k) kijelölt kollégái ismerhetik meg.
A jogos érdek megjelölése:
A partnerekkel, megfelelő kommunikáció ellátása, tájékoztatás az érintettek felé. A Szolgáltató jogos
érdeke az érintett adatainak kezelése. – közvetlen ületszerzés
Az adatkezeléssel érintettek köre:
A Szolgáltatóval kapcsolatot felvevő partnerek, érintettek.
4.5. Hírlevél
Az adatkezelés célja: gazdasági reklámot is tartalmazó e-mail hírlevelek küldése az érdeklődők
részére, tájékoztatás az aktuális információkról
Az adatkezelés jogalapja: az érintett előzetes, önkéntes hozzájárulása, GDPR 6. cikk (1) bekezdés
a) pont,
A kezelt személyes adatok köre: név, e-mail cím
Az adatkezelés időtartama: az önkéntes hozzájárulás visszavonásáig, hírlevélről való leiratkozásig
A Szolgáltató az érintett által megadott adatokat a hozzájárulás visszavonásáig kezeli. A hozzájárulás
visszavonása alapján a kezelt adatokat a hírlevél adatbázisunkból legkésőbb 7 napon belül töröljük,
és ezután nem küldünk Önnek hírlevelet.
Személyes adatok címzettjei: A megismert adatokat az adatkezelő a 7. pontban megjelölt
adatfeldolgozó(k) kivételével harmadik félnek nem adja át. A rögzített adatokat csak az Adatkezelő
alkalmazottai és az adatfeldolgozó(k) kijelölt kollégái ismerhetik meg.
A hírlevélről bármikor leiratkozhat a Szolgáltatónak a he***@***************ok.hu címre küldött
levelével, vagy a hírlevélben a leiratkozás ikonra történő kattintással.
Az adatkezeléssel érintettek köre:
A Szolgáltató elektronikus hírlevelére feliratkozó partnerek, érintettek.
4.6. Számla kiállítása (természetes személy érintett esetén)
Az adatkezelés célja: számla kiállítása a számlafizető részére, jogszabályi előírások teljesítése
Az adatkezelés jogalapja: jogszabály szerint-– GDPR 6. cikk (1) bekezdés c) pont- 2000. évi C trv.
166. § (1) bekezdés
A kezelt személyes adatok köre:
● Számlafizető neve
● Számlázási cím
● Számla összege
● Vásárolt termékek, számlázott szolgáltatások
Az adatkezelés időtartama: a számviteli törvényben meghatározott határidőig- 2000. évi C trv. 169.
§ (2) bekezdés
Az adatszolgáltatás elmaradásának lehetséges következményei: Adatok megadása kötelező.
Személyes adatok címzettjei: A megismert adatokat az adatkezelő a 7. pontban megjelölt
adatfeldolgozó(k) kivételével harmadik félnek nem adja át. A rögzített adatokat csak az Adatkezelő
alkalmazottai és az adatfeldolgozó(k) kijelölt kollégái ismerhetik meg.
Az adatkezeléssel érintettek köre:
Azon érintettek, akik számára számlát állít ki az adatkezelő.
5. EGYÉB ADATKEZELÉSEK
E tájékoztatóban fel nem sorolt adatkezelésekről az adat felvételekor adunk tájékoztatást.
Tájékoztatjuk ügyfeleinket, hogy egyes hatóságok, közfeladatot ellátó szervek, bíróságok személyes
adatok közlése céljából megkereshetik cégünket. Cégünk e szervek részére– amennyiben az érintett
szerv a pontos célt és az adatok körét megjelölte– személyes adatot csak annyit és olyan mértékben
ad ki, amely a megkeresés céljának megvalósításához elengedhetetlenül szükséges, és amennyiben
a megkeresés teljesítését jogszabály írja elő.
6. SZEMÉLYES ADATOK TOVÁBBÍTÁSA HARMADIK ORSZÁGBA, VAGY NEMZETKÖZI
SZERVEZETHEZ
A Szolgáltató az Ön fenti személyes adatait nem továbbítja sem harmadik országba, sem nemzetközi
szervezethez.
7. ADATFELDOLGOZÓ IGÉNYBEVÉTELÉRŐL SZÓLÓ TÁJÉKOZTATÁS
Az adatkezelő az adatkezelés során a szerződés teljesítéséhez vele szerződött adatfeldolgozó(k)
számára továbbítja az adatokat.
A címzettek kategóriái, könyvelési, bérszámfejtési szolgáltató, webtárhely szolgáltató:
8. HARMADIK FÉLTŐL KAPOTT ADATOK KEZELÉSE
Amennyiben az Ügyfél/Partner nem saját adatait adja meg az Adatkezelő részére, hanem egyéb
természetes személyét, ez esetben az Ügyfél/Partner kizárólagos felelőssége, hogy az adatok
megadását ezen természetes személy hozzájárulásával, tudtával és megfelelő tájékoztatásával tette
meg. Ezek meglétét Adatkezelő vizsgálni nem köteles. Adatkezelő felhívja az Ügyfél/Partner figyelmét
arra, hogy ha ezen kötelezettségének nem tesz eleget, és ezért az érintett az Adatkezelővel szemben
igényt érvényesít, az érvényesített igényt, illetve a kapcsolódó kár összegét az Adatkezelő az
Ügyfélre/Partnerre tovább háríthatja.
9. GYERMEKEK
A szolgáltatásaink nem 16 év alatti személyeknek szólnak, és kérjük, hogy 16 év alatti személyek ne
adjanak meg Személyes adatokat az Adatkezelő számára.
Amennyiben a tudomásunkra jut, hogy 16 év alatti gyermektől személyes adatokat gyűjtöttünk be,-ez
alól kivételt képeznek a jogszabályi előírások szerinti adatok kezelése- a lehető leghamarabb
megtesszük az adatok törléséhez szükséges lépéseket.
10. AUTOMATIKUS DÖNTÉSHOZATAL
A Szolgáltató adatkezelési eljárásai, adatgyűjtése során automatikus döntéshozatalt nem alkalmaz.
11. A SZEMÉLYES ADATOK TÁROLÁSÁNAK MÓDJA, AZ ADATKEZELÉS BIZTONSÁGA
Cégünk számítástechnikai rendszerei és más adatmegőrzési helyei a székhelyen és az
adatfeldolgozó által biztosított szervereken találhatók meg. Cégünk a személyes adatok kezeléséhez
a szolgáltatás nyújtása során alkalmazott informatikai eszközöket úgy választja meg és üzemelteti,
hogy a kezelt adat:
a) az arra feljogosítottak számára hozzáférhető (rendelkezésre állás);
b) hitelessége és hitelesítése biztosított (adatkezelés hitelessége);
c) változatlansága igazolható (adatintegritás);
d) a jogosulatlan hozzáférés ellen védett (adat bizalmassága) legyen.
Különös gondossággal figyelünk az adatok biztonságára, megtesszük továbbá azokat a technikai és
szervezési intézkedéseket és kialakítjuk azokat az eljárási szabályokat, amelyek a GDPR szerinti
garanciák érvényre juttatásához szükségesek. Az adatokat megfelelő intézkedésekkel védjük
különösen a jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, továbbítás, nyilvánosságra hozatal, törlés vagy
megsemmisítés, valamint a véletlen megsemmisülés, sérülés, továbbá az alkalmazott technika
megváltozásából fakadó hozzáférhetetlenné válás ellen.
Cégünk és partnereink informatikai rendszere és hálózata egyaránt védett a számítógéppel
támogatott csalás, a számítógépvírusok, a számítógépes betörések és a szolgálatmegtagadásra
vezető támadások ellen. Az üzemeltető a biztonságról szerverszintű és alkalmazásszintű védelmi
eljárásokkal is gondoskodik. Az adatok napi biztonsági mentése megoldott. Az adatvédelmi
incidensek elkerülése érdekében cégünk minden lehetséges intézkedést megtesz, egy ilyen incidens
bekövetkezése esetén– incidenskezelési szabályzatunk szerint– haladéktalanul fellépünk a
kockázatok minimalizálása, a károk elhárítása érdekében.
12. AZ ÉRINTETTEK JOGAI, JOGORVOSLATI LEHETŐSÉGEK
Az érintett tájékoztatást kérhet személyes adatai kezeléséről, valamint kérheti személyes adatainak
helyesbítését, illetve- a kötelező adatkezelések kivételével– törlését, visszavonását, élhet
adathordozási-, és tiltakozási jogával az adat felvételénél jelzett módon, illetve az adatkezelő fenti
elérhetőségein.
Az érintett jogai és jogorvoslati lehetőségei a 2011. évi CXII. törvény és az EU 2016/679 Rendelete
alapján az alábbiakban kerültek meghatározásra és az érintettek felé tájékoztatásra.
A tájékoztatás joga, vagy más néven az érintett „hozzáférési joga”: A 2011. évi CXII. törvény és az EU
2016/679 Rendelet 15. cikke alapján az érintett kérelmére az Adatkezelő tájékoztatást ad
● az általa kezelt adatokról és személyes adatok kategóriáiról,
● az adatkezelés céljáról,
● az adatkezelés jogalapjáról,
● az adatkezelés időtartamáról,
● adott esetben az adatok tárolásának időtartamáról, vagy ha ez nem lehetséges, ezen
időtartam meghatározásának szempontjairól,
● adott esetben ha az adatokat nem az érintettől gyűjtötték, a forrásukra vonatkozó minden
elérhető információról,
● adott esetben az automatizált döntéshozatalról, ideértve a profilalkotást is, valamint a logikára
és arra vonatkozó érthető információkról, hogy az ilyen adatkezelés milyen jelentőséggel bír,
és az érintettre nézve milyen várható következményekkel jár,
● adatfeldolgozó adatairól, ha adatfeldolgozót vett igénybe, i. az adatvédelmi incidens
körülményeiről, hatásairól és az elhárítására megtett intézkedésekről, továbbá
● az érintett személyes adatainak továbbítása esetén, az adattovábbítás jogalapjáról, céljáról
és címzettjéről.
A tájékoztatás ingyenes, ha a tájékoztatást kérő a folyó évben azonos adatkörre vonatkozóan
tájékoztatási kérelmet az Adatkezelőhöz még nem nyújtott be. Egyéb esetekben költségtérítés
állapítható meg. A már megfizetett költségtérítést vissza kell téríteni, ha az adatokat jogellenesen
kezelték, vagy a tájékoztatás kérése helyesbítéshez vezetett.
6. Adatkezelő felhívja az érintettek figyelmét, hogy a tájékoztatást meg kell tagadni a 2011. évi CXII.
törvény alapján,
a. ha törvény, nemzetközi szerződés vagy az Európai Unió kötelező jogi aktusának rendelkezése
alapján az Adatkezelő személyes adatot akként vesz át, hogy az adattovábbító adatkezelő az
adattovábbítással egyidejűleg jelzi a személyes adat érintettje a nevezett törvényben biztosított
jogainak korlátozását, vagy kezelésének egyéb korlátozását.
b. az állam külső és belső biztonsága, így a honvédelem, a nemzetbiztonság, a bűncselekmények
megelőzése vagy üldözése, a büntetés-végrehajtás biztonsága érdekében, továbbá állami vagy
önkormányzati gazdasági vagy pénzügyi érdekből, az Európai Unió jelentős gazdasági vagy pénzügyi
érdekéből, valamint a foglalkozások gyakorlásával összefüggő fegyelmi és etikai vétségek, a
munkajogi és munkavédelmi kötelezettségszegések megelőzése és feltárása céljából- beleértve
minden esetben az ellenőrzést és a felügyeletet is-, továbbá az érintett vagy mások jogainak
védelme érdekében.
Adatkezelő az elutasított tájékoztatási kérelmekről a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság
Hatóságot évente a tárgyévet követő év január 31-éig értesíteni köteles.
A helyesbítés joga: Az érintett jogosult arra, hogy kérésére az Adatkezelő indokolatlan késedelem
nélkül helyesbítse a rá vonatkozó pontatlan személyes adatokat. Figyelembe véve az adatkezelés
célját, az érintett jogosult arra, hogy kérje a hiányos személyes adatok– egyebek mellett kiegészítő
nyilatkozat útján történő– kiegészítését. Ugyanakkor, ha a személyes adat a valóságnak nem felel
meg, és a valóságnak megfelelő személyes adat az Adatkezelő rendelkezésére áll, a személyes
adatot az Adatkezelő kötelezően helyesbíti, az érintett kérése nélkül is.
A törléshez való jog, vagy más néven az „elfeledtetéshez való jog”: Az érintett jogosult arra, hogy
kérésére az Adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül törölje a rá vonatkozó személyes adatokat, az
Adatkezelő pedig köteles arra, hogy az érintettre vonatkozó személyes adatokat indokolatlan
késedelem nélkül törölje, ha azt kötelező adatkezelés nem zárja ki.
Az adatokat a fenti eseten kívül az Adatkezelő törölni köteles a 2011. évi CXII. törvény és az Európai
Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 Rendelete alapján, ha
● az adat kezelése jogellenes;
● azadat hiányos vagy téves- és ez az állapot jogszerűen nem orvosolható-, feltéve, hogy a
törlést törvény nem zárja ki;
● az adatkezelés célja megszűnt, vagy az adatok tárolásának törvényben meghatározott
határideje lejárt;
● azt a bíróság vagy a Hatóság elrendelte.
● a személyes adatokra már nincs szükség abból a célból, amelyből azokat gyűjtötték vagy
más módon kezelték;
● az érintett tiltakozik az adatkezelés ellen és nincsen elsőbbséget élvező jogszerű ok az
adatkezelésre;
● a személyes adatokat az Adatkezelőre alkalmazandó jogban előírt jogi kötelezettség
teljesítéséhez törölni kell;
● aszemélyes adatok gyűjtésére az EU 2016/679 Rendelet 8. cikk (1) bekezdésében említett,
közvetlenül gyermekeknek kínált, információs társadalommal összefüggő szolgáltatások
kínálásával kapcsolatosan került sor.
Abban az esetben, ha az Adatkezelő valamely okból nyilvánosságra hozta a személyes adatot, és azt
a fentiek értelmében törölni köteles, az elérhető technológia és a megvalósítás költségeinek
figyelembevételével megteszi az ésszerűen elvárható lépéseket– ideértve technikai intézkedéseket
annak érdekében, hogy tájékoztassa az adatokat kezelő más adatkezelőket, hogy az érintett
kérelmezte a szóban forgó személyes adatokra mutató linkek vagy e személyes adatok másolatának,
illetve másodpéldányának törlését.
Az Adatkezelő felhívja az érintettek figyelmét a törléshez vagy az „elfeledtetéshez való jog” EU-s
rendeletből fakadó korlátaira, amelyek a következők:
a) a véleménynyilvánítás szabadságához és a tájékozódáshoz való jog gyakorlása;
b) a személyes adatok kezelését előíró, az adatkezelőre alkalmazandó uniós vagy tagállami jog
szerinti kötelezettség teljesítése, illetve közérdekből vagy az adatkezelőre ruházott
közhatalmi jogosítvány gyakorlása keretében végzett feladat végrehajtása;
c) népegészségügy területét érintő közérdek;
d) az EU 2016/679 Rendelet 89. cikk (1) bekezdésével összhangban a közérdekű archiválás
céljából, tudományos és történelmi kutatási célból vagy statisztikai célból, amennyiben a
törléshez való jog valószínűsíthetően lehetetlenné tenné vagy komolyan veszélyeztetné ezt
az adatkezelést; vagy
e) jogi igények előterjesztése, érvényesítése, illetve védelme.
Az adatkezelés korlátozásához, vagy más néven zároláshoz való jog: Az érintett jogosult arra, hogy
kérésére az Adatkezelő korlátozza az adatkezelést.
Ha a rendelkezésére álló információk alapján feltételezhető, hogy a törlés sértené az érintett jogos
érdekeit, az adatokat zárolni kell. Az így zárolt személyes adat kizárólag addig kezelhető, ameddig
fennáll az az adatkezelési cél, amely a személyes adat törlését kizárta.
Ha az érintett vitatja a személyes adatok pontosságát, helyességét, de a vitatott személyes adat
helytelensége vagy pontatlansága nem állapítható meg egyértelműen, az adatokat zárolja. Ebben az
esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amely lehetővé teszi, hogy az Adatkezelő
ellenőrizze a személyes adatok pontosságát.
Az EU rendelete alapján az adatokat zárolni kell, ha
a) az adatkezelés jogellenes, és az érintett ellenzi az adatok törlését, és ehelyett kéri azok
felhasználásának korlátozását;
b) az Adatkezelőnek már nincs szüksége a személyes adatokra adatkezelés céljából, de az
érintett igényli azokat jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez;
vagy
c) az érintett tiltakozott az adatkezelés ellen; ez esetben a korlátozás arra az időtartamra
vonatkozik, amíg megállapításra nem kerül, hogy az Adatkezelő jogos indokai elsőbbséget
élveznek-e az érintett jogos indokaival szemben.
Ha az adatkezelés korlátozás (zárolás) alá esik, az ilyen személyes adatokat a tárolás kivételével
csak az érintett hozzájárulásával, vagy jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy
védelméhez, vagy más természetes vagy jogi személy jogainak védelme érdekében, vagy az Unió,
illetve valamely tagállam fontos közérdekéből lehet kezelni.
Adatkezelő ezúton kiemelten felhívja az érintettek figyelmét arra, hogy az érintett helyesbítéshez,
törléshez, zároláshoz való jogát törvény korlátozhatja az állam külső és belső biztonsága, így a
honvédelem, a nemzetbiztonság, a bűncselekmények megelőzése vagy üldözése, a
büntetés-végrehajtás biztonsága érdekében, továbbá állami vagy önkormányzati gazdasági vagy
pénzügyi érdekből, az Európai Unió jelentős gazdasági vagy pénzügyi érdekéből, valamint a
foglalkozások gyakorlásával összefüggő fegyelmi és etikai vétségek, a munkajogi és munkavédelmi
kötelezettségszegések megelőzése és feltárása céljából- beleértve minden esetben az ellenőrzést és
a felügyeletet is -, továbbá az érintett vagy mások jogainak védelme érdekében.
Adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül, maximum a kérelem beérkezésétől számított 30 napon
belül tájékoztatja az érintettet a kérelmében meghatározottakról, és/vagy helyesbíti az adatokat,
és/vagy törli és/vagy korlátozza (zárolja) az adatokat, vagy tesz meg egyéb lépéseket a kérelemnek
megfelelően, ha nincsen azt kizáró ok.
Az Adatkezelő a helyesbítés, a törlésről, az adatkezelés korlátozásának megtörténtéről írásban
értesíti az érintettet, továbbá mindazokat, akiknek korábban az adatot adatkezelés céljára
továbbították, átadták. Az érintettet kérésére az Adatkezelő tájékoztatja e címzettekről. Az értesítés
mellőzhető, ha ez az adatkezelés céljára való tekintettel az érintett jogos érdekét nem sérti, vagy ha a
tájékoztatás lehetetlennek bizonyul, vagy aránytalanul nagy erőfeszítést igényel. Adatkezelő arról is
írásban értesíteni köteles az érintettet, ha az érintett joggyakorlása valamely okból nem valósulhat
meg, és köteles pontosan megjelölni a ténybeli és jogi okot, valamint az érintett számára nyitva álló
jogorvoslati lehetőségeket: a bírósághoz és a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadsághoz
fordulás lehetőségét.
Az „adathordozhatósághoz való jog”: Az érintett jogosult arra, hogy
a) a rá vonatkozó, általa az Adatkezelő rendelkezésére bocsátott személyes adatokat tagolt,
széles körben használt, géppel olvasható formátumban megkapja, továbbá jogosult arra,
hogy
b) ezeket az adatokat egy másik adatkezelőnek továbbítsa
anélkül, hogy ezt akadályozná az az adatkezelő, amelynek a személyes adatokat a rendelkezésére
bocsátotta, ha:
a) az adatkezelés hozzájáruláson, alapul; és
b) az adatkezelés automatizált módon történik.
Az adatok hordozhatóságához való jog gyakorlása során az érintett jogosult arra, hogy– ha ez
technikailag megvalósítható – kérje a személyes adatok adatkezelők közötti közvetlen továbbítását.
Tekintettel az Adatkezelő által végzett adatkezelésekre, az adathordohatóság joggyakorlásának
feltételei nem valósulnak meg (nincsen automatizált adatkezelés), ezért az érintett e jogával nem tud
élni.
A tiltakozáshoz való jog: Az érintett tiltakozhat személyes adatának kezelése– ideértve a
profilalkotást is – ellen, ha
● a személyes adatok kezelése (továbbítása) kizárólag az Adatkezelő vagy az
adatátvevő jogának vagy jogos érdekének érvényesítéséhez szükséges, kivéve
kötelező adatkezelés esetén;
● a személyes adat felhasználása vagy továbbítása közvetlen üzletszerzés,
közvélemény-kutatás vagy tudományos kutatás céljára történik;
● a tiltakozás jogának gyakorlását egyébként törvény lehetővé teszi.
Az érintett tiltakozhat az EU 2016/679 Rendelet 21. cikk 3. bek. alapján is a személyes adatok
közvetlen üzletszerzés érdekében történő kezelése ellen, ekkor a személyes adatok a továbbiakban e
célból nem kezelhetők.
Ha a személyes adatok kezelésére tudományos és történelmi kutatási célból vagy statisztikai célból
kerül sor, az érintett jogosult arra, hogy a saját helyzetével kapcsolatos okokból tiltakozhasson a rá
vonatkozó személyes adatok kezelése ellen, kivéve, ha az adatkezelésre közérdekű okból végzett
feladat végrehajtása érdekében van szükség.
Az Adatkezelő– az adatkezelés egyidejű felfüggesztésével– a tiltakozást a kérelem benyújtásától
számított legrövidebb időn belül, de legfeljebb 30 nap alatt megvizsgálja, és annak eredményéről a
kérelmezőt írásban tájékoztatja. Amennyiben a kérelmező tiltakozása megalapozott, az Adatkezelő az
adatkezelést– beleértve a további adatfelvételt és adattovábbítást is– megszünteti, és az adatokat
zárolja, valamint a tiltakozásról, illetőleg az annak alapján tett intézkedésekről értesíti mindazokat,
akik részére a tiltakozással érintett személyes adatot korábban továbbította, és akik kötelesek
intézkedni a tiltakozási jog érvényesítése érdekében.
Amennyiben az érintett az Adatkezelő döntésével nem ért egyet, vagy az Adatkezelő a hivatkozott
határidőt elmulasztja, jogosult – annak közlésétől számított 30 napon belül – bírósághoz fordulni.
Érintettnek joga van az automatizált döntéshozatallal kapcsolatban tiltakozni.
Bírósági jogérvényesítés: Az érintett a jogainak megsértése esetén bírósághoz fordulhat. A bíróság
az ügyben soron kívül jár el. Azt, hogy az adatkezelés a jogszabályban foglaltaknak megfelel, az
Adatkezelő köteles bizonyítani.
Információs önrendelkezési jogának megsértése esetén bejelentéssel, panasszal élhet:
Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság
Cím: 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/c
Telefon: +36 (1) 391-1400, Fax: +36 (1) 391-1410
www: http://www.naih.hu
e-mail: ugyfelszolgalat@naih.h